Nanrobot D4+ v2.0 – az ideális közlekedési eszköz?

Nanrobot D4+ v2.0 – folytatás

Az első töltés valóban hosszú ideig tartott, a gyártó nem túlzott a 10-12 órával. Azonnal vásároltam hozzá egy második töltőt is, amivel a felére csökkent a feltöltési idő. Még szerencse, hogy gyárilag két töltőaljzatot alakítottak ki a rolleren (menetirány szerint jobb oldalon, a trepni oldalában):

Az aljzatokat gumifedél védi a koszolódás elől, de a szigetelés nem olyan mértékű, hogy szakadó esőbe, tócsás úton mehessünk. Amúgy a gumik és a fékek miatt sem érdemes nedves úttesten jaszkarizni, a taknyolás garantált, és a roller elektronikájának sem tesz túl jót a víz. Bár 1 kW teljesítményűek a motorok, méretre elég kicsik, a külsőre 11”-os kerekek belsejében így festenek:

Az első és a hátsó tárcsafék látványa hiába bizalomgerjesztő, lejtmenetben hamar túlmelegednek és gyorsan kopnak a betétek. 150 km-t tettem meg a Nanrobottal, de valószínűleg hamarosan cserélnem kell a fékbetéteket, pedig az elmúlt 50 kilométer alatt már az elektronikus fékrásegítést is bekapcsoltam.

Az én példányom túl hosszú fékbowdenekkel érkezett, ezért vágni kellett azokból, nehogy menet közben bekapja a lyuggatott féktárcsa. A bowden levágott végét egyszerűen összeforrasztottam, hogy ne szálasodjon ki.

A Nanrobot D4+ v2.0 egy egyszerű műszerrel érkezik, ami mutatja az akku töltöttségét, az összesen megtett kilométert, a „napi” megtett kilométert (ez mindig lenullázódik, ha kikapcsoljuk a rollert), a sebességfokozatot (1-3), valamint a speciális menüt, amit a MODE és a bekapcsoló együttes nyomva tartásával hívhatunk elő. Ez a műszer tartalmazza a gázkart is, amit mutatóujjunkkal kezelünk. Elég bosszantó, hogy noha elég hosszú a gázkar útja, annak legfinomabb mozdítására is kitör a rollerből az állat; szinte 0-1 üzemmódban működik a rendszer, míg hozzá nem szokunk (vagy át kellene programozni a kart, vagy ki kellene cserélni nagyobb felbontásúra).

A kormány másik oldalán további kezelőszervek várják a pilóta parancsait: balra a kürt piros gombja látható, majd afölött a világításkapcsoló. Ettől jobbra az indítózár (kulcs nélkül nem lehet áram alá helyezni a járművet), fölötte a töltéskijelző műszer van.

Ki hova teszi, nálam a kormány jobb oldalán van az ECO/TURBO – SINGLE/DUAL kapcsolókonzol. Az ECO/TURBO elvileg fogyasztáscsökkentőként használható, de gyakorlatilag hagyjuk csak TURBO fokozaton, míg a SINGLE/DUAL feliratú kapcsolóval az egy-, illetve a kétmotoros üzem között válthatunk (alaphelyzetben a hátsókerék hajt, ehhez lehet hozzákapcsolni az elsőt).

Bár teljes sötétségben még nem mentem vele, sötétedéskor erdőben már hajtottam a járgányt, és a gyári világítás teljesítményével meg voltam elégedve, jól bevilágítja a LED-es reflektor az utat. A hátsó lámpa kissé gyenge, a biztonság kedvéért mindenképp érdemes egy további, lehetőleg nagy LED-es lámpát felszerelni, de a féklámpát sem érdemes kihagyni. Aki városban szeretne sokat rollerezni, az gondolkozzon el akár egy Bluetooth üzemű indexen is, mert a kézzel való irányjelzést nyugodtan elfelejthetjük, életveszélyes elengedni a kormányt (~39 éve kisebb-nagyobb szünetekkel motorozom, van mihez hasonlítanom).

Említettem többször a rugózást. Igaz, a felszerelt rugók látszólag nagy rugóúttal rendelkeznek, menet közben azért így sem sima a suhanás a kis kerekek miatt. Elől oldalanként két-két rugóstag próbál megbirkózni az egyenetlen talajjal:

Hátul viszont egy combos központi rugóstag végez rendes munkát. Itt módosíthatjuk a rugó előfeszítését, de én még nem nyúltam hozzá, így jó, ahogy van.

Számtalan rollerre nem szerelnek oldalsztendert, ha meg akarsz állni valahol, csukd szépen össze, úgy a trepnire fektetve megáll a paripa, de a Nanrobot D4+ v2.0-ra tettek egy masszív letámasztót, ami sokat dob a napi használat kényelmén.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...