A Panasonic DC-GH5 Mark II bemutatója

Bevezető, külsőségek

Évekig hiába vártuk, aztán idén május végén a Panasonic végre bejelentette a DC-GH6 fejlesztését! Azonban a bejelentésben nem csak a GH6-ról olvashattunk, hanem egy rejtélyes, és több kérdést is felvető másik készülékről egyaránt: a DC-GH5 Mark II-ről! Biztos vagyok benne, hogy a típusnév olvasata után nem csak nálam ugrott ráncba a homlok és szökött az égbe a szemöldök. A DC-GH5 Mk II-vel szerintem nem sokan számoltak, sőt, a GH6 fejlesztésének bejelentése után nem is nagyon érthettük, hogy miért van rá szükség. Felmerült továbbá a kérdés, hogy egy kiadósabb, fizetős firmware frissítéssel nem lehetett volna az eredeti GH5-öt is felturbózni a GH5 Mk II szintjére. Nos, ez utóbbi kérdésre már a sajtóközleményben is megkaptuk a választ, ugyanis a fejlesztések olyan nagymértékűek, hogy nagyobb teljesítményű hardver vált szükségessé hozzájuk.

A GH5 Mk II-ben bár 20 MP-es maradt a szenzor, a gyártó állítása szerint az egy új fejlesztésű egység, ráadásul tükröződésgátló bevonattal is ellátták, ami még kontrasztosabb képet biztosíthat erős ellenfényes kompozíciók esetében. A fotonokat nem csak új szenzor, hanem új képfeldolgozó egység is fogadja, aminek nagyobb a teljesítménye, mint az elődmodellben található CPU-nak. A GH5 Mark II-ben található fejlesztések zöme az új képfeldolgozó rendszerre épít, szóval a vezérlőszoftver általi GH5 „tuning” így szóba se jöhet. A GH5 II fejlettebb mozgókép-készítési funkciókkal és továbbfejlesztett AF rendszerrel kedveskedik, továbbá frissült a menürendszere és kezelőfelülete is. Az újdonsággal immár olyan DCI vagy UHD 4K 10-bit 4:2:0 színtömörítésű mozgókép is rögzíthető, ami legfeljebb 60 kép/mp-es képfrissítésű (a GH5 esetében ezekhez már külső felvevőre volt szükség). A képstabilizációs rendszert is átdolgozták a fejlesztők, így az akár 6,5 FÉ előnyre képes hibrid módban.

A Panasonic DC-GH5 Mark II külseje nagyjából maradt a régiben, de egy pár eltérés azért megfigyelhető: a frontlemezről például eltűnt az eredetileg a jobb alsó sarokban elhelyezkedő Lumix „L”, illetve – értelemszerűen – megújult a típusjelzés a módválasztó tárcsa alatti részen.

A készülék hátoldalán a nyomógombok elrendezése maradt a régiben, de más alapfunkciót, illetve feliratozást kaptak: a GH5 FN5 gombjából LVF, az FN2-ből fókuszmező-választó, az FN3-ból gyorsmenü („Q”), az FN4-ből „vissza” lett. A fókuszmódok váltókara is más feliratozással lett ellátva, de a funkciók itt megmaradtak a régiben.

A tetőlemezen is megváltozott pár apróság, így például a módválasztó tárcsáról eltűnt a kreatív mód, belőle a negyedik egyedi beállítások eltárolására szolgáló mód („C4”) lett. A nyomógombok közül a videofelvételt indító immár teljes egészében vörös festést kapott, illetve az FN1-ből a fotóstílusokat előhívó gomb lett. A módválasztó tárcsa továbbra is reteszelhető, a nyomógombok hosszabb nyomva tartásával pedig egyedi funkciók hívhatók elő.

A váztest alja nem változott, itt maradt minden a helyén, hogy a GH5 portrémarkolatával megmaradjon a kompatibilitás.

A GH5 Mark II szintén két memóriakártya foglalattal van felszerelve, amelyek SD formátumú kártyákkal bővíthetők.

A váztest oldalain elhelyezett aljzatok esetében sincs változás, a bal oldalra az USB-C (ezen keresztül tölthető is az akku), a teljes méretű HDMI, a 3,5 mm-es fejhallgató ki- és a 3,5 mm-es mikrofon bemenete látható, míg a másik oldalon, a memóriakártyák szegmense fölé a vezetékes távvezérlő aljzata került. A GH5 Mk II tehát ugyanazokkal a kiegészítőkkel szerelhető fel, mint elődje, a GH5!

Az ergonómiáról szerintem már mindent leírtam a GH5-ről szóló cikkemben, egyszerűen „panaszonikusan tökéletes”!

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...