Bevezető és egy kis szájbarágó
USB aljzatból sosincs elég – főleg akkor, ha az ember olyan noteszgéppel dolgozik, aminek csak egy, vagy két Universal Serial Bus, vagy Thunderbolt nyílása van (a kettő nem keverendő, hiába „ugyanolyan” a gép oldalán a rés!). Manapság valamiért divat lett levenni a csatlakozónyílásokat a hordozható számítógépekről, így még használhatatlanabbá téve a már amúgy is ergonómiai katasztrófának tekinthető masinákat (mindent feláldoztak a hordozhatóság, a kecsesség oltárán). Persze, van megoldás, ha van legalább egy darab USB-C, vagy Thunderbolt portja a számítógépnek, ekkor könnyűszerrel „feloszthatjuk” azt sokfelé. Itt jönnek képbe az USB Hubok, amik nem csak további USB portokat tesznek elérhetővé, hanem akár Ethernet, vagy VGA aljzatot is kínálnak a felhasználónak. „Minek nekem USB lyuk, ha már van billentyűzete és egere a notebookomnak?” – nos, valóban, az átlagos felhasználás szempontjából tényleg nem nagyon kellene (legfeljebb egy) csatlakozási lehetőség, hiszen a gépelésen és az egerezésen kívül nem nagyon történik semmi más, legfeljebb zenét hallgatunk a beépített hangszórókon, vagy a kombinált mini Jack aljzaton (mert már itt is költségcsökkenteni kellett, minek külön mikrofon/füles aljzat?).
Az USB rövid fejlődéstörténete
Nem akarok történelemórát tartani, olvasóim közül bizonyára már mindenki ismeri az USB szabványokat, csak nagyon röviden, pár mondatba foglalva írnám le a lényeget, hogy pontosan képben legyünk ezek kapcsán:
Az Universal Serial Bus szabványon a 90-es évek (múlt évezred!) derekától dolgoztak, majd 1996 januárjában érkezett meg a már véglegesített USB 1.0, ami legfeljebb 12 Mbps adatátviteli sebességre volt képes (azaz 1,2 MB/mp-re). Azonban csak két és fél évvel később, 1998 augusztusában terjedt el az USB, ami akkor már az 1.1-es szabványnak felelt meg (a sebesség maradt a régi). Ezt a nyílást javarészt billentyűzettel, egérrel, illetve a nagyon kezdetleges pendrive-okkal használhattuk. A 2000 áprilisában debütáló USB 2.0 aztán óriási ugrást jelentett a használhatóságban, hiszen már 480 Mbps, azaz legfeljebb 48 MB/mp-es sávszélesség állt rendelkezésünkre (paritás Bittel számolva). Itt már a külső adattárolók, mint például a hordozható merevlemezek is életszerűvé váltak. A következő lépésre igen sokat, nyolc évet kellett várni: 2008 novemberében kaptuk meg az USB 3.0-t, ami a „SuperSpeed” nevet kapta a maga 5 Gbps, avagy bő 400 MB/mp-es sávszélességével. Az USB 3.1 („SuperSpeed+”, 10 Gbps) 2013 júliusában lett véglegesítve, majd 2017 szeptemberében az USB 3.2 („SuperSpeed+”, 20 Gbps) is megérkezett. Az a legszebb az egészben, hogy a különböző USB generációk kompatibilisek egymással, tehát egy USB 1.1-es aljzatra (alapvetően USB-A) egy USB 3.0-s eszközt is ráköthetek, de az legfeljebb az USB 1.1 által megszabott határokon belül fog operálni.
Az eszközökön aztán többféle USB aljzat terjedt el: USB-A, USB-B, USB-miniB, USB-mikroB, ami nem kevés bosszúságot hozott a felhasználók életébe. Ezt a kuszaságot hivatott rendezni az USB-C (jellemzően az USB 3.2-es eszközökön), ami nem csak egységes aljzat/dugasz generációt jelentett, hanem egyszerűbb, gyorsabb csatlakoztathatóságot (ki ne emlékezne az oda-vissza, majd ismét oda forgatott dugaszra, ami volt, hogy még ezután sem akart bemenni a gépen található, jellemzően nehézkesen elérhető nyílásba).
USB-C – a megváltó
Szóval, ami számunkra a fentebb leírtakból fontos, hogy ha van a noteszgépen egy USB aljzat, akkor azt egy hub (útválasztó, elosztó) segítségével többszörözhetjük, megoszthatjuk. Persze, az is lehet, hogy asztali gépünkön fogytunk ki a szabad USB aljzatokból, és kellene még egy a kártyaolvasónak, vagy egyszerűen csak rossz helyen van az elérhető nyílás és egy USB hubbal tudjuk azt jobban elérhető helyre tenni. A HAMA eszközei azonban nem csak az USB aljzatot osztják meg, hanem – modelltől függően – egyéb nyílásokat is kapunk: az USB-A mellett USB-C, VGA, HDMI, DisplayPort, RJ 45 Ethernet is szerepel a listán.
A felhozatal
Mostani cikkemben négyféle elosztót szeretnék bemutatni nektek, ahol az egészen kicsitől az „ölnyi” méretűig mindent megtalálunk. Még mielőtt lapoznál egyet, leírnám a próbatétel során használt eszközöket:
Számítógép ASUS Pro WS X570-ACE alaplappal (egy darab USB-C 3.2 Gen2 aljzattal, illetve négy darab USB-A 3.2 Gen2 porttal), Samsung 970 Pro NVMe SSD 512 GB kapacitással külső házban (ASUS Rog Strix Arion USB-C 3.2 Gen2 NVMe SSD ház), SanDisk Extreme Go 64 GB USB 3.1 Gen1 pendrive (USB-A), SanDisk Extreme Pro 300 MB/mp sebességű SD kártya 32 GB kapacitással, SanDisk Extreme Pro 280 MB/mp sebességű SD kártya 32 GB kapacitással, SanDisk Extreme 64 GB-os microSD kártya (microSDXC, V30, A2, U3), Sony MRW-E90 kártyaolvasó, Kingston FCR-HS4 kártyaolvasó. Mindegyik eszközhöz a saját vezetékét használtam, illetve az USB-C/USB-A csatlakoztatáshoz egy Mawell USB kábelt.
Szoftverkörnyezetként a Windows 10 64-bites, legfrissebb változata (21H2 19044.1466) szolgált a legújabb driverekkel, illetve a sebességmérésben a CrystalDiskMark 8.0.4 x64 segédkezett. Na, most már lapozhatsz..
