Ez nagyon komoly vállalkozás: 32 új objektív érkezik!

A legfrissebb hírek szerint az elkövetkezendő négy év során összesen 32 új objektív érkezhet a Canon boszorkánykonyhájából: a japán gyártó ezt a számot az úgynevezett „Corporate Strategy Conference 2022” prezentációjában tette közzé. Az anyagban a Canon növekedési stratégiájának részeként hozza fel azt a tervet, ahol kifejtik az illetékesek, hogy a képalkotó üzletág fejlesztését az optikai technológiákra szeretnék alapozni. A célkitűzések közt szerepel továbbá az is, hogy a vállalat világszerte megszerezze az első helyezést, ami a piaci részesedést illeti – többek közt a tükörnélküli fényképezőgépek szegletében is. Ennek a tervnek fontos alapja, hogy az EOS R vázakés az RF-bajonettes objektívek választékát szerteágazóan kiterjesszék. A Canon állítása szerint a professzionális és igényes amatőrök köreiben továbbra is nagy az érdeklődés a termékek iránt, a piac összességében elérte mélypontját. A gyártó azt szeretné, ha az elkövetkezendő évek során is tartani tudná azt a tempót, amit 2020 és 2021-ben diktált: ez azt jelentené, hogy évente legalább nyolc új objektívet kellene bemutatnia a rajongók előtt, ha teljesíteni szeretné a 2025-ig vázolt terveket! Tehát a gyártó nem egész három év alatt több mint megduplázná az RF-bajonettes lencserendszerek számát, azaz 26-ról 58-ra bővülne a kínálat. Hát, úgy tűnik, hogy a mérnököknek fel kell kötniük a gatyát, mert sűrű évek elé néznek.. (Forrás: dpreview.com)

Kép forrása: Canon

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...