A Xiaomi Electric Scooter 4 Pro tesztje egy Hegyvidéki szemszögéből

Bevezető, műszaki paraméterek

A Xiaomi immár negyedik e-roller-generációját futtatja, aminek (az egyik) „elitosztagosa” az Electric Scooter 4 Pro. A DDHBC20NEB modellszámú elektromos kisjárművet a gyártó úgy tervezte, hogy az teljes mértékben megfeleljen az európai előírásoknak, így nem csoda, hogy maximális sebességét 25 km/ó-ban húzták meg. Az első kereket hajtó motor névleges teljesítménye (amit tartósan lead) 350 Watt, de a csúcsérték elérheti a 700 Wattot is (például gyorsuláskor). Általános hatótávolságnak 55 kilométert adnak meg, de ez erősen függ a környezeti hőmérséklettől, a roller terhelésétől (a sofőr súlya, csomag stb.), a légellenállástól (sofőr magassága, öltözéke stb.), illetve attól, hogy milyen útszakaszokon használjuk (emelkedők száma, emelkedések mértéke), és milyen módban (Gyalogos, D, S). A teszt során kizárólag S-módban használtam a járművet, saját súlyom 105 kg, az öltözékemet pedig hosszú nadrág és vékony, hosszú ujjú póló jellemezte.

De még mielőtt kitérnék a tesztekre, még maradjunk egy kicsit a műszaki paramétereknél. Nos, a Xiaomi Electric Scooter 4 Pro-ban egy 12 400 mAh-s, 446 Wh-s, 42 Voltos akkupakk található. Ennek az áramforrásnak a töltéséhez egy 70 W kimeneti teljesítményű, 1,7 A áramerősségű töltőt kapunk, ami „nulláról” kb. 8-9 óra alatt képes feltölteni az akkumulátort. Próbáim során ez az időintervallum valósnak bizonyult, bár általában 20%-os töltöttség alá sosem engedtem merülni a beépített akkut.

A Xiaomi Electric Scooter 4 Pro megengedett maximális terhelése 120 kg, de hallottam már olyan lovasról is, aki 135+ kilósan sem riadt vissza a használattól. A javasolt testmagasság 120-200 cm közé esik, amit javarészt a fellépő („trepni”) mérete (hasznos felület: 15 x 46 cm), illetve a magasságában nem állítható kormányrúd indokol. Az üzemi hőmérséklet -10°C és 40°C közé esik, míg tárolni a rollert -20°C és 45°C között lehet biztonságosan (az akkumulátor miatt). Az elektromos kisjármű IPX4 szigeteléssel van ellátva, ami azt jelenti, hogy a fröccsenő víz ellen védett. Az IP besorolás (Ingress Protection Code, avagy „behatolás elleni védelmi kód”) első számjegye (ami jelen esetben „X”, azaz „ismeretlen”) a szilárdtestek (itt porszemcsék) elleni védettséget, míg a második a folyadék elleni szigetelés mértékét jelöli. A négyes érték egy közepes védelmet jelent; a nulla esetében nincs védettség, míg a kilences érték azt jelenti, hogy akár közelről, erős, magas hőmérsékletű vízsugárral is ostromolható a berendezés.

A roller tömege 17 kg, ami azt jelenti, hogy „még hordozható, de már megfelelően stabil menet közben”. Nyilván nem esik jól felvinni lépcsőn a negyedikre, de a próbaidőszakban naponta akár többször le-, majd felcipeltem a tetőtérbe a járművet – még hogy az elektromos roller nem tesz semmit az állóképességünk érdekében.. A maximális kapaszkodóképességet 20%-ban adja meg a gyártó, ami annyit tesz, hogy egy 11,3°-os emelkedőn még önerőből felmegy (ezt majd még meglátjuk). Ami azonban szíven ütött, hogy a műszaki leírásban a javasolt korosztály is fel van tüntetve: a Xiaomi 16-50 év közöttieknek ajánlja a roller használatát! Nos, én 51 éves vagyok, szóval bukta..

51 évesen akkor nem is vezethetném?

A Xiaomi Electric Scooter 4 Pro fékrendszere két részből áll: az egyik a hátsó kereket fékező mechanikus tárcsafék (130 mm-es tárcsaátmérő), amit két oldalról harap egy-egy fékpofa (Bowden-huzal által működtetett fékmechanika), illetve a másik a hajtott első kereket fékező „E-ABS regeneratív blokkolásgátló fékrendszer”, ami háromféle erősségi fokozatban állítható (lásd később). Ez a regeneratív fék gyakorlatilag megfordítja a motor működését, így az nem fogyasztja az áramot, hanem generátorként visszatermeli azt az akkumulátorba. Persze, ezt ne úgy képzeljük el, hogy egy kiadós hegymenet után a lejtőzés majd teljesen feltölti az elemet (perpetuum mobile), de pár percnyi menetidőt nyerhetünk vele.

A roller motorja az úgynevezett „Direct Drive Motor”, azaz közvetlen hajtású agymotor kategóriába esik. Ennek előnye a halkabb üzem, a nagyobb elérhető csúcssebesség (az EU miatt ez irreleváns, ugye), a regeneratív fékezés lehetősége, az akkumulátor újratöltésének lehetősége, amikor a motort elektronikus fékként használjuk (a regen. fékezés a fékpofák élettartamára is jótékony hatással van), kevesebb mozgó-kopó alkatrész, kisebb szervizigény. Sajnos, hátrányokkal is számolnunk kell a beépített áttételes motorokkal szemben: a közvetlen hajtású agymotor jellemzően nagy és nehéz (pontosabban fogalmazva nagyobb és nehezebb, mint hasonló teljesítményű áttételes társa), nyomatéka kisebb (emelkedőket nem is szereti annyira), többet fogyaszt.

No, de folytassuk a termék műszaki leírását: az Electric Scooter 4 Pro 1198 mm hosszú, 1240 mm magas (összecsukva 510 mm magas), ami azt jelenti, hogy közösségi közlekedési járműre (BMV – busz, metró és villamos) csúcsidőben lehetőleg ne szálljunk fel vele, illetve számoljunk azzal, hogy egy személlyel kevesebben fogunk utazni autónkban:


A fotón egy Suzuki Baleno típusú szgk. csomagtere látható, ahová csak az egyik hátsó ülés támlájának lehajtásával fér be a Xiaomi Electric Scooter 4 Pro

A Xiaomi Electric Scooter 4 Pro új, immár 10”-os gumikon fut. A korábbi generációkhoz képest nőtt az átmérője a levegővel töltött abroncsoknak, amelyek ráadásul belső nélküli, defekttűrő kivitelnek örvendenek. A gumiköpeny belső felülete egy több milliméter vastagságú, zselé állagú anyaggal van bevonva, ami például egy szög behatolásakor azonnal tömít – ráadásul sokkal hatékonyabban, mint amire a defekt-gátló folyadékok képesek (DuraGel). A teszt-roller mindkét gumiköpenye igencsak ütött-kopott, itt-ott megjárdaszegélyezett (azaz anyaghiányos) volt, de még mindig bírták, bírják a gyűrődést; a próbák során több olyan helyen jártam, ahol már szánalmat éreztem a gumik iránt: hegyes kavicsokkal, összetört üvegdarabkákkal, tövisekkel megszórt járdák és mellékutak tették próbára a gumikat. De a nagyobb átmérővel elődeinél kényelmesebb, jobban kormányozható is lett a roller. Térkövek már nem hajtják el az ember vesekövét!

Bár a műszaki adatlapon nem találtam bejegyzést a Xiaomi Electric Scooter 4 Pro világítórendszerére vonatkozóan, abban biztos vagyok, hogy sötétedés után is biztonságban hazajuthatunk vele. Saját méréseim alapján a fényszóró (LED technológia) 33 lépésnyire, azaz kb. 25 méterre vetíti fényét, ami 25 km/ó sebességgel való közlekedésnél is 3,6 másodpercnyi reakcióidőt tesz lehetővé a sofőr részére.

A fénycsóva megfelelően széles területet világít be, a LED fénye jól fókuszált, természetes fehér színű. Sajnos, a hátsó lámpáról nem tudok nyilatkozni, mert a roller úgy érkezett hozzám, hogy a vörös fénytest már nem működött.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...