A legújabb metalencse már zoomolni is tud

Kutatók nemzetközi csoportja hozott létre olyan metalencsét, ami képes arra, hogy polarizált fény hatására megváltoztassa a gyújtótávolságát. Egy rövid emlékeztető: a metalencse olyan sík, lapos felület, ami a rajta elhelyezett számtalan nanorészecske által hajlítja a rá eső, majd rajta áthaladó fénynyalábokat, így gyakorlatilag egyetlen lapos optikai elem képes ugyanazt a hatást elérni, mint egy bonyolult, több lencsetagból álló objektív.

A kép csak illusztráció

A jelenlegi kutatások és fejlesztések (egyelőre) nem azt a célt szolgálják, hogy a cserélhető objektívek alternatíváit hozzák létre, hanem olyan, méretben korlátozott eszközökhöz, mint például a telefonok, vagy a kompakt kamerák, orvosi, ipari képalkotó rendszerek kínáljanak megoldást. Egy kameramodul, ami a szokványos optika helyett csupán egy metalencsét alkalmaz a képalkotáshoz, az nem csak súlyban, hanem méretben is összehasonlíthatatlan előnyt jelentene.

A metalencsék technológiái az elmúlt évek során sokat fejlődtek; egyre több egyetem, kutatóintézet és nagyvállalat foglalkozik velük. A legfrissebb fejlesztések a japán székhelyű Rikan kutatóintézetből származnak: a kutatóknak sikerült olyan metalencsét létrehozniuk, ami képes a beeső fény polarizációs irányának modulálásával megváltoztatni a gyújtótávolságát. Ehhez arra volt szükség, hogy olyan nanostruktúrákat tervezzenek, amelyek a fénynek csupán bizonyos polarizációjára reagálnak.

Ezzel a kutatással olyan kompakt, ultravékony lencsét hoztunk létre, amely gyorsan képes megváltoztatni a fókuszt és a zoomarányt. Az ilyen lencsék számos területen alkalmazhatók, beleértve az okostelefonok kameramoduljait, a VR rendszerek kijelzőit, a mikroszkópokat és az orvosi optikai berendezéseket, mint például az endoszkópokat. […]” – nyilatkozták a szakemberek. A Rikan csapatának munkássága a szervezet honlapján olvasható. (Forrás: petapixel.com)

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...