„Felhőalapú számítástechnika: a felhőalapú számítástechnika (angolul „cloud computing”) a számítástechnika egyik ágazata. Többféle felhőalapú szolgáltatást különböztethetünk meg, a közös bennük az, hogy a szolgáltatásokat nem egy meghatározott hardvereszközön üzemeltetik, hanem a szolgáltató eszközein elosztva, annak üzemeltetési részleteit a felhasználótól elrejtve. A szolgáltatásokat a felhasználók hálózaton keresztül érhetik el, publikus felhő esetében az interneten keresztül, privát felhő esetében a helyi hálózaton vagy ugyancsak az interneten.” (wikipedia.org)
No, miután elolvastuk a felhő egyik hivatalosnak mondható definícióját, nézzük meg, hogy miért is hoztam fel ezt a témát. Pont ma reggel olvastam, hogy a FujiFilm X-H2S lehet az egyik első olyan fényképezőgép, ami képes „közvetlenül a felhőbe fotózni”. Az Adobe Frame.io csapatának az úgynevezett „Camera to Cloud” (C2C) szolgáltatásán keresztül bizonyos FujiFilm és RED eszközök képesek valósidőben feltölteni képanyagaikat a felhőbe, ahol aztán a felvételek távolról szerkeszthetők, megjegyzésekkel elláthatók és jóváhagyhatók. „A felhőalapú eszközt csapatok számára tervezték, lehetővé téve számukra a média megosztását, valamint a munkafolyamat javítása érdekében a módosítások nyomon követését és jóváhagyását” – áll a petapixel.com cikkében. Az újfajta fejlesztések célja tehát kézenfekvő: felgyorsítani a munkafolyamatokat, megosztani a munkaterheket.
Én azonban továbbra is berzenkedem a felhő szó hallatán, hiszen még a legártatlanabb formájában sem jelent jót a Napot eltakaró képződmény. A számítástechnikába vitt felhő „szolgáltatáshalmaz” pedig kifejezetten taszító, mert bár a felhőszolgáltató vállalatok mézes-mázas, negédes szavakkal csábítják, nyugtatgatják, s altatják az ügyfeleket – állítólag minden feltöltött bit biztonságban van, azokhoz illetéktelen nem férhet hozzá, adatainkat nem veszíthetjük el, hiszen azok szanaszét osztva, számtalan szerver adattárolóján ott lapulnak.
A történelem azonban mást mond, hiszen láthattunk már felhőszolgáltatót csődbe menni, láthattunk már számtalanszor „atombiztosnak” mondott rendszereket is letérdelni hekkerek előtt. „Amit egyszer feltöltesz az internetre, azt onnan soha többé nem tudod letörölni!” – ezt mondom mindig a gyerekeimnek, ha esetleg vicces, vagy kevésbé vicces képeket szeretnének megosztani barátaikkal, osztálytársaikkal. Persze, lehet mondani, hogy túlzottan konzervatív vagyok, hogy nem haladok a korral, de én szeretem adataimat biztonságban tudni: egy szeparált merevlemezen, vagy akár Blu-ray lemezen a fiókomban. A kényesebb adatok részére, feldolgozására pedig érdemes lehet egy különálló, offline gépet fenntartani.
Egy másik cikkben olvastam, hogy a felhőbe fotózás milyen remek megoldás lehet az állandó tárhely-hiánnyal küzdő fotósok számára. Hát, nem is tudom, fizessek havidíjat egy idegen cégnek az adataim tárolásáért, vagy inkább vegyek pár memóriakártyát és merevlemezt. Bele sem merek gondolni, hogy mi történne, ha közvetlenül a felhőbe fotóznék egy ügyfélnek, majd valaki illetéktelen hozzáférne, vagy ellopná a felvételeket! Szóval, szép, ígéretes a jövő, de azért vannak olyan elemek, amikből nem kérek.
