A Nikon és az Olympus állja a sarat
Végre, valami jó hírt is lehet olvasni a neten: bár több fronton is támad a koronavírus, és már nem csak Kínában, hanem Japánban – és szinte az egész térségben – is hallani gyárleállásokról, fennakadásokról...
Végre, valami jó hírt is lehet olvasni a neten: bár több fronton is támad a koronavírus, és már nem csak Kínában, hanem Japánban – és szinte az egész térségben – is hallani gyárleállásokról, fennakadásokról...
A legfrissebb pletykák szerint a Nikon D850 majdani utódjában (azt mondják róla, hogy idén még nem mutatják be a nagyérdeműnek, esetleg év vége felé bejelenthetik a fejlesztését), illetve a Z 8-ban is majd egy...
A Tokina frissítette objektívjeiről készített kompatibilitási beszámolóját, ami arról szól, hogy melyik – egyébként tükörreflexes Canon, illetve Nikon vázakra tervezett – lencserendszer hogyan viselkedik a Canon EOS R/RP, illetve a Nikon Z 6, Z...
A Nikon az összes programcsomagját frissítette, aminek oka elsősorban az új zászlóshajó, a D6, illetve nyersfájljainak támogatása volt, de emellett hibajavítások, és egy esetben a 3.00-ás vezérlőszoftverű Z 6 és Z 7 támogatása is...
Míg a Nikon Z 50 új firmware-e csupán apró módosításokat tartalmaz, a Z 6 és a Z 7 igen átfogó és komoly frissítést kapott! Tehát, a Z 50-nél egyrészt „támogatottá vált az egyes Z-bajonettes...
Szépen bővülget a Nikon új Z-rendszere, hiszen a gyártó majdnem folyamatosan adja ki hozzá az új objektíveket. Ma reggel is két új, a full frame lapkát kirajzoló üveggel lett gazdagabb a világ: az egyik...
Bár nagyon részletekbe menő paramétereket még mindig nem kapunk, azért már a legfontosabb adatokat megtudhatjuk a Nikon legfrissebb sajtóközleményéből, ami a gyártó legújabb tükörreflexes zászlóshajójáról, a D6-ról szól. Az újdonság is egyértelműen a sport-...
A nikonrumors.com posztja szerint állítólag hamarosan két új optika, egy fix gyújtótávolságú és egy gumiobjektív érkezhet a Nikon full frame szenzoros tükörnélküli rendszeréhez. A pletykák szerint az egyik egy nagylátószögű, „csúcskategóriás” termék lesz, míg...
A Nikon japán főhadiszállásától érkezett a hír, miszerint csúszik majd a Nikon Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S objektív le- és kiszállítása. Eredetileg Bálint-napi ajándékként kaptuk volna a lencserendszert (azaz február 14-től lehetett...
Bevezető Nagyon fontos és sikeres év volt 2007/2008 a Nikon számára, hiszen a gyártó bemutatta első két, full frame szenzoros tükörreflexes fényképezőgépét, a D3-at és a D700-at (előbbit 2007 augusztusában, míg utóbbit nem egész...
A Tokina alaposan letesztelte termékkínálatának tagjait, és publikálta a Nikon Z rendszerrel való kompatibilitási problémákról szóló közleményét. A gyártó az F-bajonettes lencserendszereit vizsgálta, hogy azok a Nikon FTZ adapterével hogyan viselkednek a Nikon Z...
A Nikon frissítette az összes szoftverét, így elérhető és letölthető a friss és ropogós IPTC Preset Manager, a ViewNX-i & Capture NX-D, a ViewNX-i, a Capture NX-D, a Wireless Transmitter Utility, a Picture Control...
Készítettem egy animációt, amiben összehasonlíthatjuk a Nikon legújabb tükörreflexes fényképezőgépének méreteit a D850, a D750 és a D700 fotómasinák méreteivel. A D780 – amint az látszik – nem is olyan kicsi, mint amilyennek eredetileg...
A Nikon bejelentette legújabb F-bajonettes szuper telefotó objektívjét, az AF-S Nikkor 120-300 mm F2.8E FL ED SR VR-t. A 4 FÉ előnyt nyújtó képstabilizátorral felszerelt objektív F2.8-F22 közti blendeértékeken használható. A 19 csoportba rendezve...
Sokan várták, most végre megérkezett a Nikon Nikkor Z 70-200 mm F2.8 VR S! A beépített, 5 FÉ előnyre képes képstabilizátorral is felszerelt riporterzoom 9 db lamellából álló íriszét F2.8 és F22 közti értékekre...
A Nikon bemutatta az igen népszerű Coolpix P900 továbbfejlesztett változatát, a P950-t, amely 4K felbontású videók rögzítésére is képes, de a JPEG fájlok mellé (vagy helyett) RAW-ban is fotózhatunk, a komponálást pedig egy továbbfejlesztett,...
Már napok, sőt, hetek óta tart a találgatás, hogy vajon milyen is lesz pontosan a Nikon legújabb tükörreflexes fényképezőgépe, a D780, ami papíron a Nikon egyik legsikeresebb full frame szenzoros dSLR gépét, a D750-et...
Egy kínai forrásból tudhatjuk meg a Nikon D780 árát és fontosabb műszaki paramétereit. Ezek szerint a váz maga 14 800 jüan (azaz kb. 635 000 Ft), a 24-120 mm-es optikával szettben pedig 18 300...
Felkerültek a netre a Nikon D780 tükörreflexes fényképezőgép termékfotói! A nikonrumors.com szerzőjének köszönhetően már a bejelentést megelőzően gyönyörködhetünk az új masinában, amit elvileg jövő hét elején fognak majd hivatalosan bejelenteni az illetékesek. Ahogy elnézem...
Ha nem érdekel a tükörnélküli gépek világa, ha viszont érdekel egy kiforrott, óriási dinamikatartománnyal bíró, jól használható fényképezőgép, akkor MOST cselekdj, míg még van belőle: vedd meg a Nikon D750-et! Bruttó 350 000 Ft...