Teszt: Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH.

A Panasonic teljes mellszélességgel elkezdte ontani magából a jobbnál-jobb, időjárás- és fagyálló objektíveket, amit nagy valószínűséggel javarészt a DMC-GH5 megjelenésének köszönhetünk. A gyártó ennek hatására felújította egy pár régebbi optikáját (pl. a 12-35 mm F2.8-at, vagy a 100-300 mm F4-5.6-ot), és olyan új modelleket mutatott be, melyek láttán könnybe lábad a fotórajongók szeme (lásd például a 12 mm F1.4-et, a 12-60 mm F2.8-4-et, vagy a 42,5 mm F1.2-t, hogy csak párat említsek). A mostani 8-18 mm F2.8-4-gyel pedig a 12-60 mm F2.8-4 által indított, fényerős, de közben kellemesen kisméretű és könnyű m4/3-os lencserendszerek sora folytatódik, amit a későbbiek során majd (valószínűleg) egy teleobjektív is követni fog. De hagyjuk a találgatást, nézzük, mit nyújt a Panasonic-Leica kooperációjában született Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH.

A Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. kisfilmes formátumra vetítve a klasszikus 16-35 mm-es zoomobjektívek átfogását nyújtja, itt viszont a 18 mm-es végső érték miatt egy milliméterrel tovább, ekv. 36 milliméterig nyújtózhatunk – igaz, ez az egy milliméter ezen a gyújtótávolságon sok vizet nem zavar; jobban örültem volna, ha inkább a nagylátó végén kapunk, azaz vesztünk egy tized centit, mert ott minden hangyaf*sznyi rengeteget számít! Ezt a lépést viszont valószínűleg a még versenyben lévő 7-14 mm F4 miatt nem tették meg a mérnökök, pedig illene már nyugdíjba küldeni azt a „Matuzsálemet” (szinte bejelentése óta birtoklom, és imádom, pedig vannak hibái).

Igényes, fémből kialakított tubust kapott a Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH., ami ráadásul végre időjárásálló, azaz megfelelően szigetelt vázra csavarva akár erősen ködös, párás, szemerkélő esős, esetleg havas időben sem kell lemondani a használatáról. Kezdő fényértéke F2.8-ról indul 8 mm-es állásban, ami azonban nagyon gyorsan le is csökken: a zoomgyűrű forgatásával kb. 8,3 mm-nél már F2.9, 8,5 mm-nél már F3, 8,9 mm-en már F3.1, 9,9 mm-en F3.2, 11,3 mm-en F3.3, 11,9 mm-en F3.4, 13 mm-en F3.5, 14 mm-en F3.6, majd végül 18 mm-en már csak F4. A rekesz a teljes tartományban legfeljebb F22-ig szűkíthető, amely érték szerintem már fölösleges, mert F16-on már erőteljes a diffrakció hatása (F11 környékétől kezd láthatóvá válni a kép „tompulása”).

Optikailag eléggé összetett a kis nagylátó felépítése, hiszen összesen 15 lencsetagot építettek a tubusba. A tíz csoportba rendezett elemek közt megtalálható 1 db aszférikus ED, 3 db aszférikus, 2 db különösen alacsony szórású ED, és 1 db ultra alacsony szórású UED is. A Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. legkisebb tárgytávja 23 cm a szenzor síkjától mérve, így akár makrózni is lehet vele. 88 x 73,4 milliméteres terjedelméhez 315 grammos tömeg társul, de igazi érdekessége, hogy szűrőzhető: a frontlencse elé egy 67 mm átmérőjű filter csavarható fel!

Az élességállítás belsőleg történik, zoomoláskor pedig az első lencsetag végez pumpáló mozgást. Körülbelül 15-16 mm-es állásban található legmélyebb pozíciójában a frontlencse.

Az optika a bajonettes végén egy záró-lencsével van ellátva, így por hátulról nem juthat be a tubus belsejébe. A foglalatot egy lágy gumigyűrű veszi körül, ami meggátolja a nedvesség bejutását a rendszerbe. Magán az objektíven csupán egyetlen egy kapcsolót találunk: az AF/MF közti váltásért egy határozott mozgású, de kisméretű csúszó-kapcsoló felel.

A Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH.-hoz gyárilag jár a napellenző, ami bajonettes foglalattal rögzül az objektívhez. Ha a napellenzőt rácsavartuk a tubusra, akkor az egy halk kattanással jelzi, hogy reteszelődött. A retesz egy a napellenző oldalán elhelyezett nyomógombbal oldható, ennek megnyomása közben lecsavarható az a tubusról.

A Panasonic Leica Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. mindkét gyűrűje – mármint a fókusz- és a zoomgyűrű – kellemesen fékezett, így könnyen és pontosan mozgatható. Mint az összes autofókuszos m4/3 objektívnél, úgy itt is elektromechanikus a fókuszgyűrű jellege, tehát közvetlen összeköttetés nincs a gyűrű és a lencséket mozgató mechanika között. Ennek a rendszernek tehát itt is élvezhetjük összes áldását és átkát egyaránt..

A Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. nem egy nagytestű objektív, ennek ellenére elsősorban a G6/G7/G80, valamint a GH3/GH4/GH5 vázaknak áll jól, ezekkel cseppet sem orrnehéz a rendszer.

 

Egyébként a Panasonic Leica Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. nem sokkal nagyobb a régebbi 7-14 mm F4-nél, ami külön kellemes meglepetés volt:

 

No, ha már az objektív külsejét kiveséztem, lássuk, hogyan teljesít az optikai része a terméknek! Mint általában, úgy ennél a lencserendszernél is arra voltam kíváncsi, milyen mértékű a torzítása, mekkora a peremsötétedés, van-e színhibája (CA, PF), mennyire érzékeny az oldalirányú fényre (becsillanás), illetve – zoomobjektívről lévén szó – központos-e zoomoláskor. Nyilván a képélessége, kontrasztja és színvilága is érdekes, de azok a képmintákból kiderülnek, amiket errefelé találtok (teljes felbontásban, épp EXIF adatokkal együttesen tölthetőek le a fotók).

A fenti animáción látszik, hogy nyolc és kilenc milliméteres állásban csak minimális hordótorzítás jelentkezik, ám efölött már minden „egyenesbe” kerül. A Raw Therapee képfeldolgozó szoftverrel megnyitva jelentős mértékű a hordózás, ami csak 14 mm-től szűnik meg. Ennek azonban semmi jelentősége, hiszen a m4/3 rendszerben a képjavító profilok bele vannak égetve a RAW fájlokba.

A Panasonic Leica Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. nem teljesen parfokális, mert például ha 8 mm-en állunk élesre, akkor a 18 mm-es állásban lesz életlen a kép. Ez a megfigyelés többszöri próbálgatás után is megállta a helyét.

Szinte az összes zoomobjektív középpontja elmászik valamelyest zoomolás közben. Nem kivétel ez alól a Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. sem, noha az elmozdulás mértéke igen apró.

 

A peremsötétedés az összes gyújtótávolságon ugyanúgy alakult: teljesen nyitott rekesznél volt látható némi vignettálás, ami kb. egy-másfél FÉ íriszszűkítéssel eliminálható volt. Csak a zoomtartomány két végén látható peremsötétedést bemutató animációt tettem fel ide, a többi a képminták könyvtárában található, ide kattintva.

Értékelés

A Panasonic Leica Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. a régi 7-14 mm F4 luxuskivitelének tekinthető, hiszen tudja mind azt is, amit a korábbi modell nem: időjárásálló, szűrőzhető, levehető a napellenzője, és nem utolsó sorban kevésbé érzékeny az oldalirányból érkező fényre (becsillanás szempontjából). Igaz, cserébe le kell mondanunk egy (full frame-re vetítve két) milliméternyi nagylátóról, és mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, hiszen a Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. jelenleg majdnem 80 000 forinttal drágább, mint a 7-14-es. A képminőség a teljes tartományban nagyon jó, a képek már nyitott rekesznél is élesek, részletgazdagok. Az F2.8-nak kissé marketingszaga van, hiszen ha csak egy hajszálnyit is tekerünk a zoomgyűrűn, máris esik a kezdő fényérték. Beépített képstabilizáció továbbra sincs, ami az új Panasonic vázak szempontjából nem is fontos, hiszen azok eleve rendelkeznek szenzormozgatásos rendszerrel. A felépítés minősége – már amennyire azt kívülről meg lehet állapítani – nagyon jó, a Panasonic Leica Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. egy örök darabnak tűnik. Ha most állnék vásárlás előtt, gondba lennék, mert bár nekem minden milliméter fontos a nagylátószög miatt, de a 8-18-asnak olyan sok előnye van a 7-14-hez képest, hogy még a felár ellenére is több álmatlan éjszakám lenne a döntésképtelenségem miatt. Ha GH5-öm lenne, akkor egyértelmű a válasz: KELL a Panasonic Leica Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH.! Tőlem megkapja az „Aranyérmet”, hiszen igazi „Kedvenc” lett a nálam töltött idő alatt.

Panasonic Leica Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH.

A Panasonic Leica Vario-Elmarit 8-18 mm F2.8-4 ASPH. objektívet a Panasonic Magyarországi képviseletétől kaptam tesztre.

Hirdetések:
Weboldal készítés

.

Ezek is érdekelhetnek...

  • Szalatnyai István

    “Ennek azonban semmi jelentősége, hiszen a m4/3 rendszerben a képjavító profilok bele vannak égetve a RAW fájlokba.”

    Semmiii?!!

    Egy szoftveresen korrigált objektív SOHA nem lehet ugyanolyan mint egy optikailag rendesen megcsinált darab!!!
    A sarkokon szét lesznek húzva, szét lesznek mosva a pixelek, a vignettálás korrigálásakor zajosabbak lesznek a sarkok, a hordótorzítás korrigálásakor levág a képből (és eldobja), kevesebb igazi pixel lesz a képen (a széthúzott részeket inzterpolálja), csökken a tényleges látószög, stb. szóval tényleg SEMMI jelentősége nincsen.

    Persze a legtöbb embernek jó ez így is, de “semmi jelentősége” az egy kicsit erős volt. 🙁

    • mlzphoto

      hidd el nekem, hogy ezen már túl vagyunk ugyanúgy, mint a rossz minőségű, rossz képű elektronikus keresők korszakán! az tény, hogy levág a képszélekből, de az objektíven eleve a “már levágott” látószög gyújtótávolsága van feltüntetve, nem vesztesz vele. feltettem ide pár nyers képet, amit most, ad hoc jelleggel készítettem a tesztábráról. ott vannak mellette az Adobe Camera RAW és a Raw Therapee konverziók is. GH4 és E-M5 Mark II gépekkel készültek. Íme: http://file.mlzphoto.hu/panasonic/Panasonic%20Leica%20DG%20Vario-Elmarit%208-18%20mm%20F2.8-4%20ASPH./RAW-ACR-RT/

    • Ez kábé az a logika, hogy egy ABS-sel, kipörgésgátlóval, menetstabilizátorral felszerelt autó soha nem lesz olyan stabil és biztonságos, mint az, amelyiknek tisztességesen megtervezték a fékrendszerét és a futóművét.

      Gratulálok, tiéd az első díj.

      • Szalatnyai István

        Azért is butaság amit írtál mert utófeldolgozást mindannyian csinálunk akik komolyabban fotóznak nyilván Te is. És nem mindegy, hogy egy szinte optikailag hibátlan képen javítasz egy kicsit vagy egy már szoftveresen megerőszakolt képpel kell játszadozni.
        Az autós hasonlat emiatt úgy néz ki, hogy egy egyenletes súlyelosztású autó kanyarban a menetstabilizátorral sokkal stabilabb és biztonságosabb mint egy alulkormányzott autó a menetstabilizátorral.

        • Látom, kurvára nem érted.
          Te kiindulsz egy ordas, de annál hamisabb közhelyből, hogy a szoftveres korrigálást az olcsó, igénytelen lencséknél alkalmazzák az optikai hibák elfedéséhez. Ez kábé annyira igaz, mint az, hogy a menekültek tevebaszók, akik felkerekedtek az ájfónjukkal, hogy iszlamizálják és terror alatt tartsák Európát. (Mondjuk, ha te is így gondolod, akkor elnézést, megpróbálok más példát találni.)

          Szóval, a szoftveres korrekció nagyjából arról szól, hogy az optikailag túl komplex lencsének hátulütői vannak – és nem csak a magas előállítási árról beszélünk: az optikai korrekció nincs mellékhatások nélkül, rendszerint valamilyen más paraméter romlik, ami még legjobb esetben is pl. a T-szám, azaz a lencse fizikailag gyengébb fényerejű lesz a sok optikai elem miatt, hiába tág a rekesz. Ráadásul az autofókusz sebessége is romolhat amiatt, hogy az optikai korrekció miatt esetleg nem megoldható, hogy könnyű kis lencsetagokat mozgassunk.

          Ilyenkor egy jó mérnök (ismétlem, mérnök, nem sznob, aki elájul attól, hogy harmincöt lencsetag van tizenkilenc csoportban) azt mondja, hogy fejjel fogunk tervezni. Tehát nem riadunk vissza a szoftveres korrekciótól ott, ahol hálás dolog alkalmazni (tipikus példa a hordótorzítás és a CA), és emiatt lehet, hogy ugyanannyi üvegből lényegesen élesebb lencserendszert sikerül tervezni, magyarul ott használjuk az üveget, ahol tényleg igazán érdemes. Természetesen mondhatod, hogy a korrekció miatt viszont csökken az élesség a sarkokban, de én például szívesebben használok olyan lencsét, amelyik – teszem azt – 3700 vonalpár középen és 2700 a sarkokban, minthogy jóval egyenletesebb legyen ugyan, de középen csak 3000 vonallal.

          Ismétlem: olyan paramétereket korrigálnunk, amelyek kiválóan korrigálhatóak szoftveresen. Senkinek sem jut eszébe pl. a feloldóképességet „korrigálni”.

          Röviden: a szoftveres korrekció nem szurrogátum, hanem egy plusz lehetőség a mérnökök számára, hogy az optikai eszközök igénybevétele mellett optimálisra lehessen csiszolni adott anyag, költség- és más paraméterek esetén.

          Az utolsó két mondatodban pedig ott csúsztatsz, hogy nem egy feljavítást igénylő közepes objektív + utómunka versenyez egy kiváló objektívvel. Hanem egy alapból utómunkára „optimizált” lencse, amit eleve arra terveztek, hogy szoftveres korrekcióval együtt legyen kiváló, versenyez egy kiváló objektívvel, ami viszont vagy túl nehéz, vagy túl lassú, vagy túl sötét (a nagy rekesz ellenére), vagy ésszerűtlenül drága.

          Így már világosabb?