Tíz dolog, amit tudnod kell a Leica SL-ről

A Leica SL Typ 601 így vagy úgy, de mindenkinek felkeltette az érdeklődését; érzelmeket váltott ki, gondolatsorokat indított el. No, meg azt rebesgetik, hogy tervezésekor és építésekor a Panasonic szakijai jelen voltak a németeknél. Az ephotozine.com szerkesztője összegyűjtött tíz olyan részletet, amit jó, ha mindenki – már akit érint a téma – tud az új SL Typ 601-ről, íme:

leicasl2

1. Az SL rendszer immár három és fél évvel ezelőtt tervbe volt véve, tehát nem a Sony A7 sorozatra készült válaszlépésként. A mérnökök az SL-t a Leica R nagysebességű, modern utódjának szánták, de korábbi megépítése a szükséges technológiák miatt nem volt lehetséges (pl. 4,4 MP-es EVF).

Szerintem: azért biztos van némi versenyszellem is a dologban, és a Leica sem hülye, látták, hogy van bőven pénz a FF lapkás MILC-ek piacán, így nekik is kell egy szelet a tortából. Persze, ettől még lehet egy 3,5 éves terv az SL, legfeljebb eddig a fiókban pihent, majd a Sony A7 sorozat sikerén felbuzdulva, a németek is elővették és leporolták a „saját” rendszerüket.

2. A szenzor és az elektronikus kereső kizárólag a Leica részére készült. A 24 MP-es full frame képérzékelő nagyon gyors jelkiolvasású, amire szükség is van a 4,4 MP-es EVF miatt. A 0,8-szoros nagyítású keresőt egyelőre kizárólag a Leica használhatja, de idővel más termékekben is feltűnhet. A Leica SL kontrasztérzékeléses AF rendszert alkalmaz.

Szerintem: biztos, hogy a Panasonic is elő fog rukkolni egy igen ütős géppel, s ha nem is lesz full frame lapkás, a GH5-ben szinte biztos, hogy hatalmas képméretű és nagy felbontású EVF lesz.

3. A Leica az SL fejlesztése során szoros együttműködésben dolgozott a Panasonic-kal. A német gyártó több külsős céggel dolgozott az SL rendszer fejlesztésekor, ám a Panasonic kiemelt szerepet játszott eközben. Így például az AF rendszert is a japánoktól vették át, ami jelenleg (a gyártó adatai szerint) a világ leggyorsabb fókuszrendszere (full frame szenzoros fényképezőgépek körében legalábbis).

Szerintem: lásd kettes pont.

4. A Leica SL zoomobjektívjeit úgy tervezték, hogy a fixek képminőségét hozzák. Gyújtótávolságtól és rekeszértéktől függetlenül a Leica SL objektívek mindig azonos, a lehető legjobb képminőséget hozzák. Az SL rendszer bejelentésekor azért zoomobjektíveket mutattak be, hogy a lehető legtágabb tartományt lefedhessék; fix gyújtótávolságú lencserendszerek idővel elérhetőek lesznek majd. A rövid bázistávolság miatt a megfelelő adapterrel szinte bármilyen gyártmányú objektív felcsavarható a Leica SL-re, természetesen a Leica M objektívek is.

Szerintem: mivel létezik az a gazdag klientúra, amivel a Leica operál, akár még el is tudom képzelni, hogy így van – két milliós áron illik jó képminőséget nyújtani. Majd meglátjuk.

5. A Leica SL váz egyetlen tömb alumíniumból lett kimarva. Ennek köszönhetően a fényképezőgép rendkívül strapabíró, csavarodás-álló, és időjárásálló lehet. Ezt a merevséget egy több részből összeszerelt géptesttel nem lehetett volna elérni.

Szerintem: nagyon sok más gyártó is „egyetlen” tömbből faragja a gépeit. Lehet, hogy a Leica mérnökei még nem fogtak kézben pl. egy Canon EOS 5Ds-t?

6. A Leica SL-t sebességre tervezték, így a sorozatfelvételi sebessége rögzített fókusszal 11 kép/mp, követő fókusszal pedig 7 kép/mp. Ettől az értéktől már csak a Nikon D4S, és a Canon EOS 1Dx képes jobbra, igaz, azoknak a gépeknek csak 16, illetve 18 MP-es felbontással kell megbirkózniuk.

Szerintem: ez valóban lenyűgöző sebesség, mert azért vegyük figyelembe a lapka méretét és felbontását! Szép munka, Panasonic! 🙂

7. A Leica T-foglalatot eleve a full frame szenzort kirajzoló objektívekhez tervezték. A Leica T-foglalatát 2014-ben mutatták be a Leica T (Typ 701) géppel, ám abban egy APS-C méretű lapka található.

Szerintem: kár lett volna ugyanazt a hibát elkövetni, mint a Sony, hogy egy APS-C-re tervezett bajonettre akarnak majd utólag FF objektíveket erőltetni..

8. A Leica SL-t ugyanazok a mérnökök rajzolták és tervezték, akik a Leica S középformátumú rendszere fölött bábáskodtak. A Leica SL kezelőfelülete nagymértékben hasonlít a Leica S gépekére, sőt, a Leica R, a Leica R3 is visszaköszön a részletekben. A hasonlóság tehát nem véletlen.

Szerintem: ugyanaz a ronda, tömb dizájn, amiről ráadásul sokan nyilatkoztam negatívan (ergonómiailag kakukk a külalak) – le sem tagadhatnák.

9. A Leica SL rendszert úgy tervezték, hogy az felvehesse a versenyt a dSLR fényképezőgépekkel. Egyrészt az elektronikus keresővel kellett versenyképest alkotni: a kézi élességállítás, a gyors képfrissítés fontos szerepet játszik ebben. Az EVF óriási előnye az optikai keresővel szemben, hogy pontosan azt a képet láthatjuk benne, amit a gép végül rögzíteni fog, tehát az expozíciós értékeknek, a fehéregyensúlynak és egyéb paramétereknek megfelelően jelenik meg a keresőkép szemünk előtt. A Leica a tükör nélküli felépítésnek köszönhetően a legmodernebb technológiákat alkalmazhatja, és nem kell korlátokba ütközni, mint a tükrös gépek esetében.

Szerintem: szinte minden valamire való MILC-et úgy terveznek manapság, hogy az felvegye a versenyt az őskövület dSLR vázakkal, hiszen attól a piactól kell ellopni a vevőkört.

10. A Leica SL rendszer nem váltja le, nem helyettesíti a Leica M rendszert; a Leica SL hamarosan további objektívekkel fog bővülni. A Leica M a gyártó kompakt, full frame szenzoros rendszere, amit sokan az évek során megszerettek.

Szerintem: jó is, mert a Leica M az egy értékes, önálló legenda, amit semmiféle „baltaarcú jöttmenttel” nem szabad bántani.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...