Bevezető, külsőségek
Manapság már ott tartunk, hogy – némi túlzással – akár a fogkefénkkel is készíthetünk fényképeket. A legtöbben beérik azzal, hogy okostelefonnal fotózzák végig nyaralásukat, hogy a telefon kameramoduljának körömpiszoknyi képérzékelője és szerény képességű „optikája” örökítse meg emlékeinket életünk legfontosabb eseményeiről (pl. gyermek születése, családi összejövetelek stb.). Úgy tűnik, valahol útközben, a fene nagy „fejlődésben” mintha elveszett volna a képalkotás öröme. Már csak kattintgatunk, nem törődünk se a kompozícióval, se a témával – gyártjuk a digitális szemetet, amivel aztán elárasztjuk a közösségi platformokat. De minek? Hisz még mi magunk se fogjuk többé megnézni ezeket a felvételeket! Ha egy fotónak már a keletkezése is unalomba fullad, ha már a létrehozása is csupán automatikus ujjgyakorlat egy görcsösen markolt érintőképernyőn, akkor a fényképezés tényleg elvesztette életünkben betöltött szerepét. Bármennyire is tagadjuk, az eszköz igenis fontos, hiszen azt a „szerszámot” sokkal szívesebben vesszük kézbe, ami „szemünket, eszünket, szívünket” egyaránt stimulálja, aminek fogása, zárhangja és képminősége tökéletes összhangban van belső énünk elvárásaival.
Szerencsére még nincs minden veszve, hiszen a gyártóknál azért akadnak olyan szakemberek, akik meglátták, megérezték a bennünk valahol mélyen még pislákoló kis lángot, ami a fotózás iránti szerelmet táplálja, melengeti. A Nikon már évekkel ezelőtt, még a tükörreflexes fényképezőgépek érájában is megpróbálta fellobbantani ezt az őrlángot: a Df volt az első olyan digitális készülék, aminek formavilága és kezelőfelülete a klasszikus filmes vázak hangulatát keltette. Most, a tükörnélküliek világában, az APS-C méretű képérzékelő köré épített Z fc próbálja újra belobbantani az időközben parázzsá szelídült tüzet. Vajon sikerülhet neki? Lássuk!
Bevallom, én a fotográfiát már digitális gépekkel kezdtem (ha eltekintünk pár Polaroid instanttól és egy Nikon F60 váztól, amihez egy 70-300 mm-es objektíven kívül semmi tartozékom nem volt), így kimaradt az életemből a nagy, filmes SLR vázak iránti szerelem, de azért ennek dacára mélyen át tudom érezni az „öreg rókák” által mesélt legendák szellemiségét. Amihez viszont nem kell semmiféle beleélés, az egy gép kezelőfelületének, ergonómiájának megítélése, hiszen az vagy jó, vagy nem jó. S vajon miért volt jó a „klasszikusok” kezelhetősége? Mert szinte minden funkció, paraméter dedikált vezérlővel rendelkezett, amelyek akár csukott szemmel (azaz inkább szemhez emelt gép mellett) is elérhetőek voltak; a fotós mindig tudta, mihez kell nyúlnia, mit kell elforgatnia, megnyomnia, hogy az expozíciót akaratának megfelelően alakítsa. A Nikon újdonsága pontosan ezt az „elveszett világot” próbálja újraéleszteni: a Z fc-n megvan minden ahhoz, hogy a lehető leghitelesebb élményt nyújtsa!
A gyártó hazai képviseletétől az ezüst-fekete „bikolor” váz érkezett a formavilágában hozzá hasonló, teljesen ezüstben tündöklő Z DX 16-60 mm F3.5-6.3 VR összecsukható zoomobjektívvel. A fényképezőgép a hetvenes-nyolcvanas évekbeli SLR masinákat idézi: a fekete, textúrázott műanyag borítás, az alumínium-ezüst tetőlemez és a szintén alumínium-ezüst tárcsák a fekete számlapokkal egyszerűen vonzzák az ember tekintetét, s egyben invitálnak a fotógép kézbevételére. Míg az előlapon nem sok látnivaló akad (a Z-bajonett mellett balra egy funkciógomb, egy vezérlőtárcsa, illetve jobbra a retesz kioldószemölcse, valamint az AF segédfénye), addig a tetőlemezen bőven találunk felfedeznivalót!
A „tükörakna prizmafedele” mellett balra látható az érzékenységet állító tárcsa, amit a módválasztó kapcsoló vesz körbe. Az ISO értékek között csak úgy tudunk váltani, ha a tárcsa közepén található reteszszemölcsöt benyomjuk, nyomva tartjuk, majd elforgatjuk a vezérlőt a kívánt értékre. A legegyszerűbben ezt úgy lehet kivitelezni, ha bal kezünk mutatóujjával lenyomjuk a reteszt, s közben középső- és hüvelykujjal elforgatjuk a tárcsát. A másik oldalon a zársebesség vezérlője található, amit egy ugyanolyan „nyomógombos” retesz zár le. Itt azonban kiss más a helyzet, mint az ISO értékek esetében, ugyanis a számmal jelzett záridő értékek váltásánál nem zár le a retesz, csak ha áttérünk a B, T, X, illetve 1/3 STEP módokra. A zársebesség előválasztóját a filmfelvétel/fotózás között váltó kapcsoló veszi körbe.
A kioldót a bekapcsoló öleli, mellette jobbra fent a filmfelvételt indító gomb, illetve alatta az expozíciókorrekció tárcsa található. Aranyos részegység a kis LCD kijelző, amiről az aktuális F-értéket tudjuk leolvasni.
Valahogy nem illik bele a képbe, de roppant praktikus a kihajtható és elforgatható kijelző
A Nikon Z fc hátoldalát egy nagy, kihajtható és elforgatható érintőkijelző uralja, ami bár rendkívül praktikus, valahogy nem illik bele a képbe. Azaz beleillene, ha kisebb lenne. Mondjuk 1”-kel kisebb. A szokásos kezelőszervek mellett a mérnökök arra is ügyeltek, hogy az elektronikus kereső megjelenése ne zavarja meg a klasszikus külsőt, a szemkagyló kerek alakú, kemény gumiból van kialakítva.
Az akkumulátor és a memóriakártya a váztest fenéklemeze felől hozzáférhető, ezek közös lakosztályt kaptak egy meglehetősen vékonyka műanyagajtó mögött. Alulról is látszik, hogy a váznak tulajdonképpen nincsen markolata, azaz se ujjtámaszt a hátoldalon, se markolati kitüremkedést az előlapon nem kapunk. A készülék szerencsére így sem akar kiesni a fotós kezéből, de fogása nem olyan kényelmes, mint egy „igazi” SLR-é. Mondjuk a vázat tartó kéz ujjai pont jó helyre esnek: az előlapon gyűrűs ujjunkkal érhetjük el kényelmesen a funkciógombot, míg a hátlapon a hüvelykujj pont a legfontosabb vezérlők közt pihen, amelyek így háromszögben mozogva kezelhetők.
A Nikon Z fc korszerűségének tanúi a rajta elhelyezett csatlakozók: bal oldalon egy mikró HDMI, egy USB-C, illetve egy 3,5 mm-es mikrofon aljzatot rejtettek el a gumifedél alá. Jobb oldalon a „WiFi” logója árulkodik a masina modernségéről.
Jól áll a Z fc-nek a fentebb említett kitobjektív, de pici, minőségi F1.8-as fixekkel mutatna csak igazán jól! Remélhetőleg a Nikon ráfekszik a témára, és a klasszikus kialakítású váz(ak) mellé hasonló látványvilágú lencserendszereket is kínál majd a jövőben – úgy lenne kerek a múltidézés. Persze, ott van a Nikkor Z 28 mm F2.8 SE, de az csak egy a sok lehetséges közül.
