Bizonyára nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, hogy sok olyan hobbi fotós van odakint, aki szívesen tenné szenvedélyét és szórakozását megélhetésének középpontjává. A folyamat azonban rengeteg buktatóval jár, s messze nem olyan egyszerű, mint azt egyesek hinnék. „Hiszen csak fényképeznem kell, abban meg jó vagyok – akkor mi baj érhet?” – az a helyzet, hogy a „jó fotós vagyok” csupán egy nagyon kicsi része az egésznek, mint megélhetési fényképész. Sokkal nagyobb hangsúly van a kijózanító számokon, mert messze nem elég elhivatottnak lenni: a „fotós” javarészt reklámmenedzser, webmester, PR-os, könyvelő és logisztikus, s csak ezek mellett állhat oda „kattintgatni gépével”.
Kép forrása: Bodogán Sándor
Bodogán Sándor fotóművész, aki a fotosworkshopok.hu oldalért (is) felel, saját bőrén tapasztalta meg, hogy milyen komoly kihívás egy vállalkozást elindítani, üzemeltetni, és sikerre vinni. Nyilván nem lehetetlen a saját cég felépítése, de számos olyan kérdéssel találkozhatunk, amire nem is számítottunk. Terjedelmes cikke humoros, könnyen érthető, tartalma saját példákkal alátámasztott – garantáltan hasznos olvasmánya minden kezdő vállalkozónak! Íme, egy rövid recenzió:
Kinek szól ez a cikk?
„[…]Hasznos lehet elolvasnia azoknak is ezt a cikket, akik csak most gondolkodnak azon, hogy fő állású vállalkozóként vágjanak bele a fotózásba, vagy azoknak, akik egy ideje már csinálják, de nem tudják, miért nem rentábilis a vállalkozásuk.”
Kezdetben OK az „alacsony” ár, de meddig?
Szinte mindenki beleesik abba a hibába, hogy ingyen, vagy nagyon nyomott áron kínálja fel munkáját csak azért, hogy nevet szerezzen magának a szakmában. Ezzel nincs is nagy gond, hiszen „fontos, hogy meglegyenek az első ügyfeleink, kialakuljon a portfoliónk és szerezzünk némi referenciát, tapasztalatot”, azonban „[…] egy idő után figyelembe kell vennünk a rövid, közép és hosszú távú megélhetést, a céljainkat, a fejlődés fontosságát, és azt is, hogy attól még hogy nem alkalmazotti viszonyban dolgozunk, nem lettünk a saját magunk rabszolgái.”.
Mennyi a piaci ár, és mikortól lehet ezt elkérni?
„[…]Meglátásom szerint a saját munkánkat úgy kellene árazni, hogy minimum annyit profitálhassunk belőle, mint ha alkalmazotti viszonyban dolgoznánk. Egy munkahelyen is van természetesen induló fizetés, és a befektetett munka és fejlődés arányában szépen léphetünk előre a ranglétrán. Ugyan ezt kellene megvalósítanunk a vállalkozói létben.”
A vállalkozó is ember, szükségletekkel és jogokkal
„[…]Amikor árazol, árazd be a szabadságod és a fizetett ünnepnapokat is, mert amikor munkahelyen vagy, akkor az jár neked és jogosan jár. Katás vállalkozóként is jár, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni…”.
Mennyi legyen a munkaidő?
„Napi 8, maximum 10 óra. […] Hosszútávon az árazást egyébként is mindenképp napi 8-10 óra munkára levetítve kell kikalkulálni, mert ennél többet dolgozni minden áldott nap a teljes kiégéshez vezet. Meg kell találni az arany középutat.”, de van, amikor annyit kell dolgozni, hogy elkészülj a bevállalt határidős munkával, ami „túlórázással” is járhat.
Így áll össze fotózásnál a bruttó munkaidő
Sándor ebben a pontban összeszedi konkrét példa alapján, hogy milyen tényezők adják össze a teljes munkaidőt. Bármennyire is meglepő, az nem csak a fotózásból áll, hanem sokkal több olyan tételt is figyelembe kell venni, amire nem is gondolnánk!
Melyek a kapcsolódó költségek?
- Katás vállalkozóként járulékfizetési kötelezettség
- Könyvelési díj
- Iparűzési adó
- Éves Kamarai hozzájárulási díj
- Vállalkozói bankszámla és utalási díjak, egyéb banki költségek
- Számlázó program
- Alkalmazott szoftverek
- Telefonszámla és Internet
- Benzinköltség, közlekedés
- Weboldal
- Marketing
- Felszerelés és annak „kopása” (amortizáció)
- Önmagunk fejlesztése, azaz képzések
Mennyi tehát a bruttó órabér?
„[…]a bruttó órabérünk sok tényezőből áll össze. Mikor meghatározzuk a szolgáltatásunk árát, azzal kell kezdenünk, hogy összeszámoljuk, mennyi pénzt szeretnénk keresni reálisan, mennyi a vállalkozás költsége, és milyen havi keretet szeretnénk szánni fejlődésre, eszközökre, biztonsági tartalék képzésre…stb. Amikor ez az összeg megvan, már láthatjuk a teljes szükséges bevételt, majd ezt kell elosztanunk a havi munkavégzés óraszámával, és megkapjuk a körülbelüli bruttó órabérünket.”.
Sándor e pontot egy konkrét példával zárja, ahol összegszerűen felsorolja a tételeket, majd felteszi a költői kérdést, hogy ez belefér-e még a KATA adózásba (évi 12 millió forint a jelenlegi határ ennél az adózási formánál). Az összegzés eredményeként kijött, hogy „[…] reálisan minimum 10 000 Ft-os óradíjért kellene dolgoznunk, hogy egy átlag Budapesti életet tudjunk élni fotográfusként, eközben a katás egyéni vállalkozásunkat tisztán üzemeltessük és minden este nyugodtan aludjunk el, hiszen tudjuk, hogy haladunk egy cél felé, és nem mondunk le a fejlődésről sem.”.
És mit gondolhat erről a megrendelő?
Ez az egyik kedvenc pontom a cikkből, ahol az a téma, hogy milyen sokan fogják majd sokallni, drágálni a szolgáltatásunkat: „Azért, mert 790-ért adják a Gyrost a sarkon, és ez sok mindenkinek jó, még a Fine dining étteremnek is van létjogosultsága, nemde?”, szóval „a minőséget meg kell fizetni” címszavak alatt keresendő a lényeg. „[…] az igényes munkára törekvő fotósoknak felelősségük van abban is, hogy megfelelőképpen tájékoztassák megrendelőiket arról, miért annyi az árazás, amennyi. És arról is, hogy a profi munka, az mitől profi. Persze, az is benne van a pakliban, hogy a megrendelő szemszögéből irreleváns a pontos tervezés, a szakszerű kivitelezés, a technikai tudás, a méregdrága felszerelés, vagy az utómunkába fektetett idő. […] magas minőségű, igényes terméket és szolgáltatást hosszú távon nem lehet kritikusan olcsón adni.”.
A teljes cikket mindenkinek ajánlom, rengeteg olyan hasznos információt tartalmaz, amit sehol sem tanítanak! Erre tessék.
