Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE – egy brutálisan jó alternatíva!

A fotográfusok szerencséjére egyre több alternatív gyártó kínál kiegészítőket, objektíveket egy-egy adott fényképezőgép rendszerhez, így nem minden esetben kell a jellemzően legdrágább „gyári” megoldást választanunk. De az alacsonyabb ár gyengébb (kép)minőséget is rejt? Nos, az elmúlt évek során egyre több olyan lencserendszert tesztelhettem, amelyek ennek pont az ellenkezőjét bizonyították: gyakran nem csak egyszerűen jó képminőséggel, ötletes ergonómiával kényeztettek, hanem az „eredetiénél” jobb rajzzal, átgondoltabb kialakítással. Vannak öregharcosok, és vannak viszonylag fiatal piaci versenyzők – ha nem tévedek, a Samyang bizonyos szempontból ebbe az utóbbi csoportba esik.

Noha a körülbelül 150 alkalmazottat foglalkoztató dél-koreai vállalatot 1972-ben, azaz mintegy 50 évvel ezelőtt alapították (országonként más-más márkanév alatt forgalmazzák az objektíveket; ilyen például a Rokinon, a Bower, az Opteka, a Vivitar, a Phoenix, vagy a Quantaray név), az első autofókuszos lencserendszert csak pár évvel ezelőtt, 2018 év elején mutatták be a nagyérdemű előtt (AF 14 mm F2.8 EF). Az azóta eltelt négy év alatt szépen bővült az AF prefixszel illetett optikák száma, jelenleg valahol 20 környékén járhat a gyártó, ha hinni lehet a samyanglens.com adatainak. A mai modern, tükörnélküli fényképezőgépekkel élmény a kézi élességállítás, de valljuk be, a kényelem szinte mindenkinél felülírja az „élményakarást”, ha sietünk, vagy ha ezer más dologra kell odafigyelnünk, akkor inkább a gépre bízzuk a fókuszálást.

A fotós jómunkásember igahúzó lova pedig általában egy standard átfogású, jellemzően a 24-70 mm, 24-105 mm stb. tartományt lefedő gumiobjektív; a Samyang is felismerte a kínálatában tátongó űrt, s viszonylag gyorsan be is tömte azt az AF 24-70 mm F2.8 FE lencserendszerrel. De vajon hogyan teljesít ez az újdonság az igen komoly konkurens termékekhez képest? Derítsük ki együtt!

A száraz tények: a Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE a gyártó első autofókuszos zoomobjektívje. Az időjárás viszontagságai ellen szigetelt tubusban 14 csoportba rendezve összesen 17 lencsetag található, amelyek közül kettő aszférikus, egy H-aszférikus („extrém” aszférikus), három HR (magas fénytörésű), három pedig ED (extra alacsony szórású) kialakítású. A frontlencsét a gyártó saját UMC bevonatával is ellátta, ami a becsillanások ellen véd, és kontrasztosabb képet biztosít. Az optika legkisebb tárgytávja 35 cm, legnagyobb nagyítása 0,1-0,27x között mozog a gyújtótávolság függvényében. A kilenc darab, lekerekített alakú íriszlamellát F2.8 és F22 közti értékekre lehet szűkíteni. A 88 x 128,5 mm terjedelmű termék 1027 grammot nyom, szűrőmenetének átmérője 82 mm. A Sony E véggel kínált termék 34,4-85,6°közti látószöget kínál full frame méretű szenzorra vetítve. Az élességállításért egy lineáris léptetőmotor felel, aminek működése szinte zajtalan.

A Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE tubusán megtalálható egy elektromechanikus vezérlőgyűrű, amivel az élességet, illetve a blendeértéket tudjuk állítani, egy zoomgyűrű, illetve egy „CUSTOM” kapcsoló (MODE1-MODE2), amivel a vezérlőgyűrűre bízott funkciók között válthatunk.

Zoomoláskor a 70 mm-es érték felé egyre hosszabbá válik az objektív, a belső tubus kifelé mozdul a külső tubusban (kb. 3,4 cm a teljes mozgástartomány 24-70 mm között). A tesztelésre kapott példánynál a zoomgyűrű kissé feszes volt, ám némi megszokás után ezt kifejezetten előnyösnek éreztem (pl. a terepen lóbálva nem zoomol ki magától, megtartja a beállított gyújtótávolságot).

A gumiobjektív frontlencséje körül nincs árulkodó felirat, ami előnyös is lehet „érzékeny” közegben való fényképezéskor.

Zoomoláskor a hátsó lencsetag a tubusban befelé mozdul el, azaz nem lát el lezáró, szigetelő funkciót. A bajonett körül azonban itt is megtalálható a szigetelő gumigyűrű, pornak és nedvességnek esélye sincs bejutni a rendszerbe, vagy az objektív belsejébe. Mivel ez egy autofókuszos optika, ezért szükség van a vázzal való kommunikációra. Ezt a lenti fotón is látható kontaktok biztosítják. Természetesen az elkészített fotók EXIF adattáblájába belekerül minden expozíciós adat.

Annak ellenére, hogy a Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE viszonylag testes darab, jól illik a Sony A7 gépcsalád tagjaira: az egyensúly méretből és tömegből adódóan egyaránt megvan.

Készítettem egy pár összehasonlító fotót, ahol a Sigma 24-70 mm F2.8 DG DN | Arthoz mérve látható a Samyang zoomja:

A külsőségek kivesézése után lássuk, mire képes képminőség téren a Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE! A próbák során a már jól bevált Sony A7 III vázamat használtam, ahol kizárólag RAW-ban fényképeztem. A nyersképeket az Adobe Camera RAW legfrissebb, 14.2.0.1028-as verziójával konvertáltam 10-es minőségű JPEG képekké. A konverzió során nem használtam profilt (még nincs elérhető), és csak az expozíciós értékeket változtattam igény szerint (csúcsfények, bebukott részek).

Tudni kell még a Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE-ről, hogy a váz képkorrekciós funkcióival kompatibilis, ám – ahogy más esetben is – ezeket csak JPEG használatakor használhatjuk, RAW-ra nincsenek hatással. Első körben a geometriai torzításokra derítettem fényt:

Míg 24 mm-en jól látható, 35 mm-en már csak sejthető hordótorzítást mutatott az optika. 50 milliméteren szinte észrevehetetlen párnatorzítás jelent meg, ami 70 mm-en érte el legnagyobb mértékét. A látottak alapján úgy vélem, hogy a Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE geometriai torzításai enyhék, a valóvilágban nem zavaróak.

Filmkészítők örömére elmondható, hogy a fókuszlégzés is viszonylag moderált, így fókuszhúzáskor nem kell a látószög zavaró mértékű változásával számolni.

Kattints!

Tulajdonképpen a Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE egyetlen „negatívuma”, hogy nem parfokális, azaz a gyújtótávolság váltásakor ismételten élességet kell állítania a fotósnak. A fenti példa a 24 mm-en élesre állított, majd „kizoomolt” képet mutatja.

Nem tudom, hogy a feszes zoom-mechanikának tudható-e be, de a Samyang gumiobjektívje gyakorlatilag semmiféle „decenterezést” nem mutatott zoomoláskor. Ez azt jelenti, hogy amit mondjuk 24 milliméteren pontosan középre állítottunk a kompozícióban, az a teljes tartományban ott is fog maradni (feltéve, persze, hogy a fényképezőgép nem mozdul el közben).

A peremsötétedés jelen van a teljes tartományban, de nem fokozottabban, mint bármely más, hasonló átfogású és fényerejű lencserendszernél. 24 mm-es állásban F8-nál tisztul ki a kép.

35 mm-en egy FÉ-vel előbb, azaz F5.6-nál szabadulhatunk meg az erősebb vignettálástól.

Nincs ez másképp 50 milliméteren sem, itt is F5.6-ig kell szűkíteni a blendét, ha nem szeretnénk együtt élni a peremsötétedéssel.

70 milliméteren ismét F8 jelenti a megtisztulás értékét.. És akkor lássuk, milyen az objektív képélessége! Amint tudjátok, nem nagyon szeretem a száraz, laboros tesztképeket, de ezúttal érdemes ezeket is megfigyelni, mert hihetetlen jól karcol a Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE! A tesztábrák fotózásánál kézi élességállítást és 2 mp-es önkioldót használtam, az érzékenységet ISO 50-re vettem. Íme:

Kattints!

Amint az látható, a lencserendszer a teljes gyújtótávolsági tartományában már teljesen nyitott blendével is borotvaéles képeket készít! Már a tesztábrákon is látszik, hogy az optika mentes a színhibáktól (lásd majd képmintákat)! A diffrakció F13 környékén jelentkezik. Ezúttal nem kommentálom a tesztábrás képeket, mindenki láthatja, hogy minden túlzás nélkül betyárjól rajzol az üveg! A képminták itt találhatók.

Értékelés

A Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE próbája során azonnal szemet szúrt, hogy mennyire éles a képe, és egyáltalán nincs színhibája! A becsillanásokat is szépen kivédi az optika, pedig direkt nem használtam napellenzőt a kültéri felvételek készítésekor sem. A geometriai torzítások mértéke átlagosnak mondható, a peremsötétedés dettó. A fókuszlégzése csekély, a zoomolás során pedig nem veszítjük el a témán célba vett részletet. Az optika nem parfokális, ami nem baj, de érdemes észben tartani, ha kézzel állítunk élességet. Ami zavaró lehet: a Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE viszonylag nagy és a tömege sem elhanyagolható (habár szépen egyensúlyban van a Sony full frame szenzoros vázaival), ráadásul a zoomgyűrűje is viszonylag feszes. Az autofókusz bár a tesztelés során pontosan dolgozott, a konkurens termékekhez képest valamivel lassabban tette a dolgát. Ötletes még a módválasztó, amivel az elektromechanikus vezérlőgyűrű funkciói között válthatunk. Aki JPEG-ben fotózik, az hasznát veszi majd a váz képkorrekciós funkcióival való kompatibilitást is. A Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE jelenleg bruttó 335 000 Ft környékén vásárolható meg, ami kifejezetten baráti árnak mondható – főleg akkor, ha megnézzük a „gyári” Sony 24-70 árcéduláját.. Tőlem jár neki a „Kedvenc” plecsni!

Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE

A Samyang AF 24-70 mm F2.8 FE objektívet a Tripont Foto Video Kft.-től kaptam bemutatóra. A termék honlapja itt találtható.

Hirdetések:
Weboldal készítés Komel Kft. Matéria Kft.

.

Ezek is érdekelhetnek...