MLZphoto

0

Ez a Nikon D750 már túl van az 1 milliomodik kioldáson is!

A múltban sem volt ritka jelenség, hogy egy-egy tükörreflexes fényképezőgép messze túlhaladta a gyártó által megítélt élettartamot – főleg igaz ez a mechanikus zárrendszerekre vonatkozóan, ahol a mérnökök meg szoktak adni egy irányszámot, aminek...

0

Nyolc új objektívvel bővülhet idén a Nikon Z-bajonettje

A Nikon előzetes tervei szerint idén, 2023-ban (legalább) nyolc új objektív bejelentésére számíthatunk. Az útiterv szerint ezek közül legalább három a „luxus” osztályba tartozhat majd, de lesz elektronikus zoomos, sőt, palacsinta kialakítású is. Némelyik...

0

Megújultak a Nikon szoftverei

Megújultak a Nikon egyes szoftverei, a gyártó új verziót adott ki a Picture Control Utility 2-ből és az NX Studióból. A japán gyártó saját elmondása szerint a szoftverek az alábbi újdonságokkal lettek felvértezve. Kezdjük...

0

Új vezérlőszoftverekkel állt elő a Nikon és a Ricoh

Frissült a Nikon D850 és a Ricoh GR III, illetve GR IIIx firmware-e. A Nikon csúcskategóriás tükörreflexes fotógépe esetében az alábbi módosításokkal találkozhatunk (idézet a Nikon magyar nyelvű weboldaláról): A fényképezés és a videofelvétel...

0

Lehullott a lepel! Íme, a Sigma újdonsága

Kiszivárogtak a világhálóra a Sigma bejelentés előtt álló objektívjének műszaki paraméterei! Úgy tűnik, hogy hamarosan újabb standard gyújtótávolságú lencserendszerrel bővülhet a japán gyártó repertoárja: kiszivárogtak a Sigma 50 mm F1.4 DG DN | Art...

0

Hat fotómasinájához adott ki új firmware-t a FujiFilm

Úgy tűnik, ez egy alapszoftveres kora reggelnek ígérkezik: a firmware frissítések sorába a FujiFilm is beállt, nem kevesebb mint hat géphez adott ki új programcsomagot, amelyek több-kevesebb hibát javítanak. Az érintett modellek: X-T5 (v1.02),...

0

Címek, amire nem vagy kíváncsi

Hatalmas frontlencséjű, egzotikus szépség vigasztalja a magányos fotóst (a 200 mm F1.8-as mindenkit boldoggá tesz) Meghalt az egykori csúcsgép (vízbe ejtette az 5D-t) Nagy a baj: ragacsos piszok került a szenzorra (nem kellett volna...

0

Beperelték a mesterséges képalkotókat

Művészek egy csoportja beperelte, azaz csoportos keresetet nyújtott be a Stable Diffusion és a Midjourney mesterséges intelligenciára épülő képgenerátorok ellen. Sarah Andersen, Kelly McKernan és Karla Otiz Matthew Butterick ügyvéd és a Joseph Saveryi...

0

A Sony bejelentette legújabb objektívjét

Új lencserendszerrel jelentkezett a japán gyártó, aminek meglepően kellemesre sikeredett a gyújtótávolsági tartománya: a FE 20-70 mm F4 G egyszerre kínál ultra nagylátószöget és már-már portré tartományt. A gumiobjektív kompakt és könnyű, hiszen csak...

0

Szupertele érkezhet a Canontól az RF-bajonettre

Azt csiripelik a madarak odaát, hogy a Canon hamarosan bemutathat egy új, „népszerű” szuper telefotó objektívet RF véggel is. A forrásból nem derül ki, hogy konkrétan milyen árkategóriára számíthatunk, hiszen létezik a pénztárcabarát RF...

0

Két új objektív érkezhet a Tamrontól

A sonyalpharumors.com szerkesztője számolt be azokról a szabadalmi bejegyzésekről, amik két olyan új zoomobjektívet írnak le, amivel a Tamron esetleg meglepné a rajongóit. Az egyik egy 35-150 mm F2.8-as, míg a másik egy –...

0

Reggeli mix

Az a hír járja, hogy megszűnik a FujiFilm X-Pro3 fényképezőgép gyártása. Több tengerentúli nagyáruház kínálatában már egy ideje „nem kapható”, illetve „kifutott” címen szerepel a fotómasina, egy indiai bolt weboldala szerint pedig már meg...